Cerena megfogta a korlátot, és mély lélegzetet vett. Szíve vadul kalapált, és úgy érezte, bármelyik pillanatban kiugorhat a helyéről. Azt hitte, egyszerű dolog lesz. Pár lépés, egy mozdulat, és kész. Biztos, hogy fel szeretne menni ezen a lépcsőn? Hiszen annyi minden rosszat hallott róla; szellemekről, sárkányokról, óriásokról, hatalmas háromfejű kutyákról. Elég bátor hozzá, hogy benyisson a régi, ócska barna fa ajtón, és megnézze, mi rejlik mögötte? Képes lenne rá?

Nagyapa mesélte még nagyon régen, hogy egyszer benyitott, és hatalmas világ tárult elé. Fákkal, hegyekkel, tavakkal, hóeséssel, virágokkal, korcsolyázó állatokkal, melyek hasonlítottak a nyulakhoz, és még megannyi hihetetlen dologgal. Vajon tényleg ezt rejti a régi ajtó? Léteznek korcsolyázó nyuszik?

Fellépett az első lépcsőfokra, és megremegett a lába. Egy pillanatra azt hitte, összeesik a félelemtől, de aztán megtámaszkodott a korhadó korlátba. Mi van, ha nagyapa tévedett, és csak egy padlásszoba? Mi van, ha mindez hazugság, és nagyapa nem mondott neki igazat? Mi van, ha mindezt, csak álmodja? Vajon mi az igazság? Mi van ajtó mögött?

Remegő lábakkal ismét lépett egyet.

Már nincs sok. Ha elég bátorságot kerít, talán egyszer megfogja a kilincset, és benyit azon az ajtón. Talán gyönyörű piros virágokat fog látni, és hatalmas kék epreket, amiket nagymama rajzolt a falra. Talán ő is benyitott egyszer azon az ajtón, és látta a csodát. Hatalmas, kék eprek… egy egész liget!

Cerena gyorsan lépett kettőt, és úgy érezte, már meg is érinti a gyümölcsöket, amikor meghátrált. Egy hatalmas szívdobbanás állította meg, amit az ő apró szívecskéje ütött.

Anya mintha azt említette volna, hogy kiskorában őt is ijesztgették ilyenekkel. Átlátszó szellemekkel, akik a kisgyerekek lelkét szívják ki a testükből, hogy aztán élettelen zombikként ők maguk is szellemekké váljanak, és rémisztgessék a szobába betérőket.

Még jobban remegni kezdtek végtagjai, és félelem járta át a gondolatait. Lassan, óvatosan lejjebb lépett egyet, és újra mély lélegzetet vett. Hátranézett, a lépcső tövében álló szőke hajú Cecilire, és szabadon lévő kezét ökölbe szorította, míg a korláton nyugvót feljebb csúsztatta, amolyan önbátorítás képen.

Nővére, Cecili is bemert lépni a padlásszobába. Ő azt mesélte, hogy van bent egy nagy hegy, ahol vörös és sárga sárkányok élnek. A hegy tövében pedig, egyszemű óriások tanyáznak, akiknek háromfejű kutyák őrzik barlangjaik bejáratát. Este vadásznak szép unikornisokra, akik oda rejtőznek, ahol a szivárvány véget ér.

Talán nagyapának, nagymamának, anyának, és Cecilinek is igaza volt. Talán a fák után egy hatalmas liget rejtőzik, kék eprekkel. A liget mögött pedig, szellem lakta erdő, ami védi a kisgyerekeket az óriások és sárkányok lakta hegytől.

Ezt csak egy módon tudhatja meg; ha felmegy a lépcsőn. Márpedig ő fel fog menni ezen a rozoga lépcsőn, és a rozsdás kilincset lenyomva belép a szobába. Akkor meglátja ki mondott igazat, és Cecili elismeri, hogy nem gyáva.

Óvatosan eggyel feljebb lépett. Majd még egyet. Úgy tűnt, mintha egy óra telt volna el, mióta elindult a lépcső aljáról, pedig csak pár pillanat volt. A harmadik lépésnél megállt, és mély lélegzetet vett.

Túl sokáig gondolkozik. Figyelembe se véve remegő lábait, hevesen kalapáló szívét, és a lepkéket a gyomrában, lassan beszívta a levegőt, majd kifújta.

Azzal felszaladt a lépcsőn, nem törődve a recsegéssel, és kezét a rozsdás kilincsre tette. Érdes volt a tapintása, és nagyon hideg.

Lenyomta azt, és óvatosan belesett az ajtón. Szeme kikerekedett, szája tátva maradt, és meglepetésében átesett az ajtón. Csodálatos látvány volt.